Turul madár



A mindfulness eredendően Jon Kabat-Zinn 1979-ben indított tudatos jelenlétfókuszú stressz-csökkentő programjával indult útjára, de gyökerei a buddhista gyakorlatok évezredes hagyományaiba nyúlnak vissza. Az elmúlt évtizedekben az irányzat széles körű népszerűségre tett szert,és számos területen alkalmazzák igazoltan magas hatásfokkal. Tudatos vagy éberjelenlétet jelent, amikor a figyelmünket célzottan a jelen pillanatra és annak történéseire irányítjuk. Meg kell állni hozzá, ki kell szakadni a vibráló, nyüzsgő, túlterhelő ingeráradatból. Ez a tudatos éberség már önmagában is nyugtató, pihentető, és valamiféle kontrollérzést jelent az életünket mindenhonnan elárasztó szabályozhatatlan impulzuscunami felett (hiszen az én tudatos döntésem, hogy viselkedésmódot váltok, és a döntést én váltom cselekvésre: én csinálom a saját erőmből, a figyelmem irányításával). Ebben az állapotban az adott pillanat történéseit vizsgáljuk anélkül, hogy azok elsodornának bennünket. Nem akarunk más tudatállapotot, vagy különleges élményt elérni, csak figyeljük a dolgokat, ahogyan keletkeznek, kibontakoznak, majd eltűnnek – ugyanúgy, ahogyan gyerekként a felhőket néztük az égen. Ez a figyelem mentes az előítéletektől: olyannak fogadjuk el a történéseket amilyenek, és nem igyekszünk olyanná tenni őket, amilyennek szeretnénk, hogy legyenek.